Vettem két napja egy Nemzeti Sportot. A Bajnokok Ligájáról szerettem volna többet megtudni.
Kissé fura belegondolni, hogy van egy esemény, aminek a döntőjét láttam már párszor, anélkül, hogy magával az egésszel tisztában lennék. Igaz, a neten is utánanézhettem volna, de néha jól esik újságot venni, lapozgatni, nézegetni a képeket és ott a tudat, hogy bárkinek odaadhatom, hadd nézze meg ő is.
A labdarúgást illetőleg mostanában két dolog jár a fejemben. Az egyik a hazai foci, illetve annak a minősége. Mind a klubcsapatok, mind a válogatott terén. (A másikról később.)
Még nem voltam kint hagyományos focimeccsen, csak az amerikai változaton. Az újdonság varázsa, valamint a haverokkal való közös program miatt vonz az ötlet, a tévében látottak miatt viszont túlzottan nem kapkodok utána.
Különösebben egyik hazai klubcsapat se ragadta meg a figyelmem, jobb híján visszafogott lokálpatrióta lettem, az otthoni csapat kis zászlója ki van téve az egyik falra. Nem mintha segítene a fiúkon, amióta létezik a csapat, harmadiknál jobb helyet nem sikerült szerezni. Én ugyan szerényebb vagyok a kemény magos földikkel szemben, szerintem a harmadik hely bőven jó egyelőre, inkább azt kéne megtartani és ha az már megy, lehetne hajtani a bajnoki címért.
Belenéztem az andorrai 2-0 után az addig nagyon sok helyen ajánlott Szalai-interjúba. Többet vártam. Komoly gondolatok közléséhez előkészület kell, csak nagyon ritkán sikerül spontán megragadni a lényeget. Volt ugyan valamennyi abban, amit mondott, de a szöveg nagy része blabla, 3 perc után pedig a blabla ismételgetése. Azt hasonlóképpen látom, hogy nem megfelelő a tervezés-szervezés, de az, hogy nem mindenki bajnokcsapatban játszik, nem mentség a rossz játékra. Volt ugyanis jó játék is.
Nem jött össze most sem a VB, nos, nem jött össze, az élet ettől még mehet tovább. Az indítás jó volt. 5-0 Andorra ellen. Erre azt mondom, hogy talán még több is, mint ami elvárható. Két góllal többet lőni a standard egy mostani magyar válogatottól, három már jó, e fölött már megkapja a néző és rajongó azt a pluszt, amire vágyik.
Talán emiatt is lehet elnézni, hogy a hollandok már négyet lőttek egy ellenében. Kicsit talán sok. De a futballban is vannak rossz napok, ha 4-1, akkor 4-1, pontlevonás nem jár érte.
Egyetlen gólocska az észtek ellen megint csak kevésnek hangzik, viszont ugyanannyi pontot kaszáltunk, mintha még tizenötöt lőttünk volna. Sajna a gól nem olyan, mint a kávé, nem lehet eltenni egy termoszba, hogy a négy extra andorrait elosztogassuk a hollandra, hogy az is győzelem legyen.
A számomra legjobb meccs viszont a tavalyi, törökök elleni 3-1 volt. Ha a fiúk kikaptak volna egy, vagy akár kettő nullára, arra se szólhattam volna egy szót se. Ez volt az, amikor tényleg volt valami halovány remény, mi van, ha ezúttal talán mégis?
A tavaszi döntetlenek hajszállal többek voltak, mint amire gondoltam. Látja, mindenki, ahogy látja, szerintem per pillanat mind a románok, mind a törökök erősebbek a magyar csapatnál, így a két döntetlenre nem panaszkodhatom.
Szeptemberre lehet elfáradtak a fiúk, kikaptunk, hát kikaptunk, bár azért három nullára, kicsit soknak tűnik ismét.
Ellenben az észteket ledózerolták 5-1 arányban, az előző összecsapás tekintetében itt többnek kellett történnie, mint egyszerű jó napnak.
Majd a semmiből egy váratlan szétesés, 8-1 a hollandok javára. Azért ez csúnya menet volt. Utoljára, 41-ben a náci Németország együttese gyepálta el hét gól különbséggel az akkori magyar fiúkat. Az amerikai fociban nem ismeretlen az, amikor összeomlik a vesztésre álló csapat a pályán és akár 42-3 is lehet a végeredmény, ugyan ott nem egyesével mennek a pontok, az erőviszonyokat illetően viszont nem marad kétség. Nos, ezt a nyolc bekapott gólt nem lesz egyszerű a történelem poros lapjaira száműzni. Pedig oda fog kerülni. Egy-két napig hőbörgött a fél ország, utána már enyhült a hangulat, vagy egy hétig küldözgették a mémeket, vicceket, most, bő két héttel az eset után csönd van. Már nem aktuális. A Facebook-érában már nem 15 perc a hírnév. Az ország úgy tett, mint Pósalaki bácsi. "Ugorgyunk!"
Az andorrai 2-0 valószínűleg csak Andorrában volt hír. Mivel a VB már előtte elúszott, néhány fanatikust leszámítva, a nép észre sem vette. Pedig, ha azt nézzük, győzelem volt, ha nem is egy fain kis meccs, de attól még győzelem. Tíz meccsből ötöt megnyertünk, pedig csak négy tűnt biztosnak. Volt két döntetlen, ahol a vereség valószínűbbnek tűnt, mint a győzelem. Végül volt három vereség, ami mind súlyosabb volt, mint kellett volna, de aligha lehetett volna elkerülni akár csak egyiket is.
A végén a tabellát nézve, bosszantó, hogy elúszott a VB ezúttal is, ugyanakkor itt már elérhető közelségbe került. Jó kezdet lesz a 2016-os francia EB. Most már 24 csapat juthat be, így a fiúknak is több esélyük lesz, mint korábban. Még az is meglehet, hogy az újonc Gibraltárral kerülnek össze. Akkor hajrá!
Utolsó kommentek